Picincin és Gyurnyau
Egyszer Macskaországban, vagy Egérországban?, bajos pontosabbnak lenni, mivel az alkotmány egyik cikkelye az összes hatalmat az egerekre ruházta, másik a vezető szerepet a macskákra, szóval itt, vagy ott valahol, a társadalmi közmegegyezés örökké félreértődött. Ugyebár a macskák – mi egyebet tehettek volna? – eddegélték az egereket, azok viszont folyton eliszkoltak, sőt szökdöstek, mi több, gyakorta kitaláltak valamit! Ezért aztán Gyurnyau főmacska egy negédes mozdulattal hivatalába vonta Picincint, a főkitalálót.
– Ez lesz az irodád – dorombolta –, itt az ébenfa asztalod, az aranytálcán ott a sajtod. Légy a jobbkezem, fáradozzunk együtt az országbontó torzsalkodás megszüntetésén.
Meg kell értetni a nemzettel, hogy mi macskák, szeretjük az egereket, tehát az a jó hazafi, aki egértársait rajtunk keresztül szereti.
Picincin belevetette magát a munkába. Ontotta az adatokat, az ötleteket, a tervezeteket, amelyek többé nem jutottak el régi barátaihoz - azok szóba se mertek vele állni – hanem Gyurnyau papírkosarába hullottak, miután ki lettek hüvelyezve belőlük a legjobb egérfogó-écák.
Picincin lankadatlan dolgozott tovább, mert olyan természettel áldotta-verte sors keze, hogy nem adta föl, hanem az egyre erősbödő egérzokogást nem hallgathatván, az ementáli lyukait drága import boursin sajttal kezdte volt betömögetni.
A mentők alig bírták leszakítani Gyurnyau erős válláról, ahol így sírt:
– Gyurnyau, Gyurnyau, egyet akarunk, szeressük egymást!
Gyurnyau kétfelé törölte bajuszát, mert annyi felé kellett.
Ilyen főmacska volt ő, mindig azt tette, amit kellett.
Szöveg: Czakó Gábor, rajz: Banga Ferenc
